2012. szeptember 29., szombat

George R.R. Martin: Trónok harca

"A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. 
A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése."


Ezzel a könyvvel zártam a júniust. :-) Hallottam róla már korábban, de nem érdekelt. Aztán jött a filmsorozat,amiről szintén sokat és sokan beszéltek. Úgy döntöttem megnézem, de nálam a sorrend: előbb a könyv, aztán a film! Így előjegyeztettem a könyvtárban, aztán vártam, vártam és vártam. :-)
Végül a kezembe foghattam és elszörnyedtem, amikor megláttam, hogy hány oldalas...és milyen apró betűkkel nyomtatták és milyen szoros sorközökkel. :-D Nem hittem volna, hogy 3 hét alatt sikerül kiolvasnom, ugyanis a hosszú előjegyzési lista miatt hosszabbítani nem engedte a könyvtár.
Elkezdtem azért az esélytelenek nyugalmával :-), és esténként kitartóan olvastam. Iszonyúan jól megírt történet a maga részletességével, a kor sajátosságaival és brutalitásával....amihez azért kicsit nehéz volt hozzászoknom és nem is nagyon sikerült.
Az elején az volt csak a rossz, hogy csak úgy röpködtek a nevek és nem nagyon tudtam ki-kivel van.
Aztán szépen lassan helyére kerültek a nevek....aztán jöttek újabbak. :-D

Értékelésem: 4,5/5   A történet hitelessége szempontjából minden így jó, ahogy történt. Csak én nem tudom egy-két eseményen túl tenni magamat. Kedvenceim a Starkok és rémfarkasaik. Nagy -nagy bánatom pedig Eddard Stark ill. ami vele történt.


Nincsenek megjegyzések: